Tevékenységi körök

„Régi” és „új” gyerekek egy hagyatékban, hogyan segíthet egy ügyvéd?

Egy mozaikcsalád öröklése nagyon sok embert érint: több házasság, több gyermek, közös és külön szerzett vagyon, új házastárs és „régi” gyerekek érdekei találkoznak egy hagyatékban.

Egy férfinak az első házasságából két gyermeke született, majd elvált, és második házasságában újabb egy gyermeke született.
Az első feleséggel a vagyont megosztották,  második feleséggel közösen vettek egy lakást, amelyben életvitelszerűen laktak, miközben az első két gyermek már külön él. Az apa végrendeletet nem készített.

Halála után kérdés:

  • Mekkora rész illeti az első házasságból származó gyerekeket és a második házasságból született gyermeket?
  • Mi lesz a közös lakás sorsa, ahol a második feleség él?
  • Hogyan lehet elkerülni, hogy a gyerekek és a jelenlegi házastárs hosszú, érzelmileg terhelt vitába bonyolódjanak?

Megoldandó feladat volt, peres eljárás nélkül, az ügy hagyatéki eljárásban történő rendezése ezzel jelentős többlet anyagi és érzelmi terhektől (peres eljárás költsége, mentesülés a kb. 2-3 évig tartó bizonytalan helyzet lelki teherviselésétől)

Megoldás a problémára

A közjegyző előtt tartott hagyatéki tárgyaláson – ügyvédi közreműködéssel – sikerült olyan osztályos egyezséget kötni, amelyben:

  • A közös lakásban továbbra is a második feleség maradhat, élethosszig tartó haszonélvezeti joggal;
  • A lakás tulajdoni hányadai az örökrészek arányában kerülnek megosztásra a három gyermek között, figyelembe véve, hogy az egyik gyermek korábban nagyobb összegű támogatást kapott (ennek értékét beszámították az ő részébe);
  • Az első házasságból származó gyerekek a hagyaték többi eleméből (megtakarítások, jármű, egyéb ingóságok) és egy közösen meghatározott összeget igazságosnak fogadtak el, melynek a megfizetéséről is rendelkeztek.

A felek így az örökhagyó végintézkedése elmaradása ellenére is elkerülték a hosszadalmas, bizonytalan kimenetelű pereskedést, a túlélő házastárs lakhatása biztonságban maradt, a gyermekek pedig átlátható, írásban rögzített, előre látható módon részesültek apjuk vagyonából.

 

Az ügy megoldásának részletes levezetését a blogbejegyzésben olvashatod:

https://www.ejogimegoldasok.hu/egy-mozaikcsalad-oroklese/

 

Miért jó Neked, ha együtt dolgozunk?

A közös munkánk során öröklési és hagyatéki ügyekben nem csak azt nézzük meg, hogy „jelenleg mit lehet tenni”, hanem azt is, hogy döntéseid hova vezethetnek néhány év múlva. Végigbeszéljük a családi viszonyokat, korábbi kapcsolatokat, gyerekeket, további hozzátartozók veled való helyzetét és azt is, milyen feszültségek vannak a háttérben. Minden egyes lépésnél elmondom, miért érdemes így fogalmazni pl. a végrendeletben, osztályos egyezségben vagy egy peren kívüli megállapodásban, és milyen élethelyzeteket tudunk ezzel előre rendezni.

Ügyfeleim a megbízás során arról számolnak be, hogy már az első beszélgetés után felszabadultabbnak érzik magukat, mert végre értik, milyen jogaik vannak, milyen jogaik vannak másoknak, mitől kell tartaniuk és mitől nem, hol vannak azok a pontok, melyet érdemes előre rendezni a családtagokkal, hogy a családi kapcsolat is fennmaradjon. Nem ígérem, hogy minden konfliktus eltűnik, de azt igen, hogy kézzelfogható jogi kapaszkodókat adok egy érzelmileg megterhelő időszakban,  a döntések meghozatalához.

Amikor öröklési, tartási vagy vagyonjogi szerződésekről beszélünk, mindig azzal kezdjük, milyen élethelyzetet szeretnél elkerülni, és mit szeretnél biztonságban tudni. Átbeszéljük a családi, anyagi és egészségi körülményeidet, és minden fontos szerződéses pontnál elmondom, miért kerül bele, mit véd, és milyen jövőbeli helyzetre ad válasz. Elmondom, hogy a szerződésben szereplő másik fél részére ez milyen jogosultságokkal és kötelezettségekkel jár. Felhívom a figyelmet arra, hogy a szerződésben nem álló de érintett további személyekre a szerződés milyen kihatással van, milyen igényeket támaszthatnak bizonyos esetekben.  Így nem „kemény jogi szövegeket” kapsz, hanem olyan megállapodást, amely hozzád és a családodhoz igazodik.

Érzelmileg ez sokaknál azt jelenti, hogy a bizonytalanság – „mi lesz, ha velem történik valami, vagy ha megromlik a viszony” – helyét fokozatosan átveszi egy rendezettebb, nyugodtabb érzés. A célom az, hogy a szerződések ne csak a jogászoknak legyenek érthetők, hanem a szerződő felek is tudják, hogyan biztosít számukra védelmet akkor is, ha az élethelyzetük időközben megváltozik.

Ingatlanügyletnél megnézzük az ingatlan jogi helyzetét, a szerződést kötő felek jogi helyzetét, számba vesszük, hogy milyen helyzetek okoznak jelenleg problémát, milyen rossz érzések keletkeztek akár az ingatlan állapotával akár az eladó személyével, vagy az ingatlanos szinte azonnali döntésre irányuló magatartásával kapcsolatban. Attól tartasz, hogy „belerángatnak valamibe”, nem fizetnek, bent marad valaki a lakásban, vagy olyan terheket fedezel fel később, amikről most nem tudsz. Már a kezdeti egyeztetésektől fogva segítem, hogy el tudja kerülni azokat a helyzeteket, amelyek később álmatlan éjszakákat okoznak. Így elkerülhető az átgondolás nélküli vételi szándéknyilatkozat adása (amelyet az ingatlanosok már szerződésként tekintenek, az ennek kapcsán elvárt foglaló fizetése, stb.), tisztázzuk, hogy milyen tartalmú nyilatkozatot tegyen, és hogy a foglalót csak szerződésben lehet kikötni és fizetni.

A szerződés tervezésekor minden lényeges pontnál elmagyarázom, mit előz meg az adott kikötés, és milyen jogi eszközök vannak, ha a másik fél mégsem úgy teljesít, ahogy ígérte.

Elmondom, hogy mi a különbség egy bár kedvezőbb árúnak tűnő mintaszerződés és a személyre szabott egyeztetett szerződés között hosszú távon vizsgálva.

Az ügyfelek többsége azt mondja: az adásvétel önmagában is elég feszültséget hoz, nem hiányzik mellé a jogi bizonytalanság. Az a cél, hogy amikor aláírod a szerződést, tudd: átgondoltuk a „mi lesz, ha…” kérdéseket, és nem utólag, vita esetén kell kapkodva megoldást keresni. Ez szakmailag biztosabb, emberileg pedig jóval nyugodtabb kiindulópont egy ekkora döntéshez.

Az egészségügyi ellátás szabályainak ismerete minden egészségügyi szakembert érintő kérdéskör. Napjainkban az egészségügyi ellátórendszer állami- valamint magánegészségügyi szolgáltatókkal valósul meg.

Az egészségügyi szolgáltatás nyújtása hatósági engedélyhez, vagy nyilvántartásba vételhez kötött tevékenység. Mivel 260 egészségügyi szakma vagy tevékenység engedélyezhető 18 féle ellátási forma keretében, ezért az engedélyezési eljárás lefolytatását  – az Egészségügyi Államigazgatási Szerv megosztott hatáskörben – a Kormányhivatal járási hivatalai vagy az Országos Tisztifőorvos, között osztja meg – a hatáskör az engedélyezendő szakma ellátási formájától függően. 

Ezeket a szempontokat fordítjuk le jogi és szervezeti formára: milyen engedély szükséges,  milyen feltételeknek kell megfelelni, milyen jogviszonyt érdemes választani.

A legtöbb orvos és egészségügyi szakember azt éli meg, hogy a segítségünkkel végre nem egyedül kell megküzdenie az engedélyezés, a dokumentáció és az ellenőrzések világával. A cél, hogy minden hozzánk forduló szakember nyugodt lehessen afelől, hogy amit szolgáltatásaként szeretne végezni, annak a jogi háttere ismertté válik számára. Amennyiben pedig a jövőben bővíteni szeretné tevékenységét vagy a rendelőjét, arra is legyen már most egy átgondolt keret.

Polgári jogi – különösen megbízási, vállalkozási és szerzői jogi – szerződéseknél végignézzük, hogyan működik valójában az együttműködése a másik féllel: ki mit csinál, mikor, milyen feltételekkel, mi történik, ha nem fizet, késik, vagy menet közben változtatna. Ezeket a valós helyzeteket írjuk bele a szerződésbe, és minden kritikus pontnál elmagyarázom, miért fontos, hogy ott és így legyen szabályozva. Kifejezetten fontosnak tartom a szerződések pénzügyi teljesítésének pontos szabályozását, amely a későbbiekben jó kiinduló alapja lehet egy elmaradt követelés érvényesítésének.

Érzelmileg sokan onnan indulnak, hogy „már annyiszor pórul jártam”. A cél az, hogy a következő szerződésnél ne ez az érzés vezess, hanem az a tudat, hogy a tipikus problémákat előre lemodelleztük, a megállapodás már tartalmazza, így az Ön részéről egy határozott fellépés alapjául szolgál. Így, ha később vita adódik, nem találgatni kell, ki mire gondolt, hanem a szerződés pontosan megadja erre a választ.

A kalkulátorok használata előtt mindig arra bátorítom az ügyfeleket, hogy a valós élethelyzettel és a kapcsolódó jogi keretek figyelembevételével legyenek tisztában az aktuális vagyoni helyzetükkel. A kalkulátor használat után pedig arra, hogy ne csak a számokra figyeljenek, hanem arra is, mit jelentenek ezek a számok az életükben és a másik fél, és további családtagok életében: hova tudnak költözni, miből tudnak újrakezdeni, hogyan tudnak méltányos megoldást találni a másik féllel. A számítások segítenek abban, hogy lásd a nagyságrendeket, és felkészülten ülj le megbeszélni a helyzetet – akár válásról, akár oszthatatlan hagyaték megosztásáról van szó. (pl. egy ingatlan, egy jármű)

A kalkulátor használata után egy személyes konzultáción már nem azzal megy az idő, hogy „fogalmam sincs, mennyi járhat nekem”, hanem azzal, hogy közösen átgondoljuk, a számaidhoz milyen jogi megoldások és eszközök illenek. Így a kalkulátor nem helyettesíti a jogi tanácsadást, hanem előkészíti: könnyebb és tudatosabb döntéseket hozni, ha egyszerre látható a várható eredmény és azt is, milyen jogi úton, milyen peren kívüli megállapodásokkal, szerződéssel érhető el.

Tevékenységeinkről bővebben

Öröklés és hagyaték

Hagyatéki eljárásban és öröklési ügyekben nyújtok jogi segítséget Budapesten. Végrendeletek készítése és felülvizsgálata, hibás végrendeletek kockázatainak feltárása, hagyatéki eljárásban teendők, hitelezői és kötelesrészi igények érvényesítése, házastárs és élettárs öröklésével kapcsolatos kérdések, osztályos egyezség és egyéb peren kívüli megállapodások előkészítése.
  • Végrendelet készítése, módosítása
  • Kötelesrész iránti igények, hitelezői igények
  • Házastárs, élettárs öröklése
  • Hagyatéki eljárásban köthető egyezségek
Öröklési, tartási, gondozási, életjáradéki és vagyonjogi szerződések elkészítését és ellenjegyzését vállalom Budapesten. Segítek házastársak és élettársak vagyonmegosztásában, a felek közötti megállapodások biztonságos szerződésbe foglalásában, a haszonélvezet előnyeinek és hátrányainak átgondolásában.
  • Öröklési szerződés
  • Tartási, gondozási, életjáradéki szerződések
  • Házastársi és élettársi vagyonjogi szerződés, vagyonmegosztás

Öröklési, tartási és vagyonjogi szerződések

Ingatlan adásvételi szerződés

Ingatlan adásvételi, ajándékozási, csere- és bérleti szerződések teljes körű ügyintézését vállalom Budapesten. Segítek az adásvétel előtti jogi átvilágításban, a vételi szándéknyilatkozatok buktatóinak feltárásában, az előleg és foglaló valamint a szerződéskötési biztosítékok alkalmazási lehetőségeinek megismerésében.
  • Ingatlan adásvételi szerződések készítése, ellenjegyzése
  • Vételi szándéknyilatkozat átnézése, kockázatok
  • Ajándékozási, csere- és bérleti szerződések
  • Teljes körű ügyintézés földhivatal felé
Egészségügyi szolgáltatás indításához és folytatásához nyújtok jogi és gyakorlati tanácsadást. Segítek a rendelő kialakítás szakmai feltételeinek összeállításában, az engedélyeztetési eljárás előkészítésében, a szükséges személyi és tárgyi feltételek áttekintésében, valamint a működési formák és jogviszonyok megválasztásában. A rendelő kialakítását és működését az adott szakterület szakmai és jogi követelményeihez igazítva segítem megtervezni. Részletes tájékoztatást adok az engedélyeztetés lépéseiről, a szükséges személyi és tárgyi feltételekről, valamint a választható működési formákról és jogviszonyokról. Támogatást nyújtok új rendelő indításához, meglévő rendelő bővítéséhez és új tevékenységek bevezetéséhez.
  • A rendelő kialakítás szempontjainak adaptálása a végezni kívánt tevékenység(ek) figyelembevételével. Az általános rendelői feltételeket követően az adott egészségügyi szakma aktuális tárgyi- és eszközfeltételeinek tételes ismertetése.
  • Részletes információ az egészségügyi tevékenység engedélyeztetéséhez, az adott végzettséggel elérhető lehetőségek személyre szabott összeállítása, a személyi feltételek felsorolása.
  • Tájékoztatás az engedélyeztetési eljáráshoz szükséges adatok és a kérelemhez szükséges mellékletek, csatolmányok összeállításához.
  • A tervezett, végezni kívánt tevékenység lehetséges tevőleges formáinak összehasonlítása, a választható jogviszonyok kereteinek átgondolását követően átfogó segítség nyújtása az optimális működési mód megválasztásához.
  • A már működő rendelők bővítésére, újabb tevékenységek társítására irányuló igény esetében gyakorlati útmutatás, adott esetben előzetes tervegyeztetés kórház-higiénés szakmai támogatása.

Egészségügyi szolgáltatás indítása és folytatása

Egyéb polgári jogi szerződések és tanácsadás

Vállalom különféle polgári jogi szerződések készítését, véleményezését és módosítását Budapesten. Segítek megbízási, vállalkozási, szerzői jogi és egyéb vegyes típusú szerződések jogi és pénzügyi teljesítés biztonságos kialakításában.
  • Megbízási szerződések
  • Vállalkozási szerződések
  • Szerzői jogi szerződések
  • Vegyes típusú, egyedi polgári jogi szerződések
  • A vagyonmegosztás kalkulátor segítségével adatok megadásával képet kaphatsz arról, mekkora vagyonrész illethet meg egy válás vagy élettársi kapcsolat megszűnése esetén. A számítás nem helyettesíti a jogi tanácsadást, de segít eligazodni a lehetőségek között.
  • Az öröklés kalkulátor a hagyatéki vagyon és az örökösök adatai alapján segít megbecsülni, hogy mekkora örökrészre számíthatsz. A szolgáltatás tájékoztató jellegű, jogi tanácsadásért fordulj ügyvédhez.

Kalkulátorok hamarosan!